SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A hétéves Eliza több lakó életét is megmentette, amikor dőlt a füst a lakásukból

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-13
A kislány a füstre ébredt fel, de anyukájának hiába kiabált, nem reagált - ezért a felettük lakóhoz csengetett be az éjszaka közepén. Sarolta nedves törölközővel az arcán rohant a lakásba, ahonnan kimentette a kislány húgát, és az eszméletlen édesanyát is sikerült megmenteni. A kislánynak köszönhetően mindenki időben orvosi segítséghez jutott.
A hétéves Eliza több lakó életét is megmentette, amikor dőlt a füst a lakásukból

"Észrevettem Liza két kis kezét, ahogy markolta a rácsot, és ahogy a kis orrát dugta be: "Sári, engedj be, nem kapok levegőt!"

Igazi hős a bátor hétéves szegedi kislány, aki megmentette anyukája és a testvére életét is. A kislány a felettük lakó Saroltához szaladt segítségért, amikor felébredt a lakásukat ellepő füstre. A kislány először az édesanyjának kiabált, de nem tudta felkelteni, ezért szaladt a felettük lakóhoz. 

A Blikknek nyilatkozott Sarolta, aki elmondta, hogy a karácsonyi ajándékozás után, miután a gyerekeiket lefektették aludni, ők még fent maradtak beszélgetni és filmezni. Ekkor szólalt meg a csengőjük, nem is egyszer, a kislány ugyanis folyamatosan csengetett. 

"Amikor kinyitotta az ajtót, azonnal dőlni kezdett befelé a füst. Kinéztem és mintha valakit láttam volna a folyosón lévő rácsajtó mögött. Aztán észrevettem Liza két kis kezét, ahogy markolta a rácsot, és ahogy a kis orrát dugta be: "Sári, engedj be, nem kapok levegőt!" - kérlelt" - mesélte Sarolta a lapnak. 

A nő azonnal bevitte a kislányt a lakásba és kinyitották neki az ablakot, hogy oxigénhez juthasson. Sarolta ezután egy nedves törölközőt tartott az arca elé és elindult az alattuk lévő lakásba Elizáékhoz. Közben megérkeztek a rendőrök is, akik épp arra járőröztek, és észrevették a gomolygó füstöt. Sarolta azonnal a hálószobába sietett, ismerte a lakást, a két család gyerekei gyakran játszottak együtt. Az anya az ágyban feküdt, de önállóan lélegzett, a szomszéd ezért gyorsan kinyitotta az ablakot. 

Ezután a konyhába sietett, ahol megtalálta a füst okát, a sütő ugyanis bekapcsolva maradt az olajos tepsivel. Azonnal elzárta a gázt, majd a gyerekszobába rohant, ahol Eliza kistestvére a földön ült. Felkapta a gyereket és visszarohant a saját lakásába. 

Az eszméletlen anyukát Sarolta párja és egy rendőr hozta ki a lakásból. A rendőrök és a tűzoltók mindenkit biztonságba helyeztek és átszellőztették a lakást. 

Sarolta egyébként hétéves korától az általános iskola végéig önkéntes tűzoltó volt, így egyből tudta, mi a teendő ilyen esetben. Sarolta nagyobbik fia, Bence is tűzoltó szeretne lenni. 

Eliza pedig lehetőséget kapott arra, hogy családjával és Sarolta családjával együtt meglátogathassák a szegedi tűzoltóságot, ahol a kislány zászlósi rangot kapott.

Kép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság


"Rajtunk, szülőkön múlik, hogy a gyerekek hogyan állnak hozzá az élethez és ehhez példamutatással tudunk a leginkább hozzájárulni" - nyilatkozta az édesanya, aki nagyon hálás, amiért az egész családja a lehető leghamarabb orvosi ellátásban részesülhetett. 

Indexkép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja